"Itt születtem én ezen a tájon,
az alföldi szép nagy rónaságon,
ez a város születésem helye,
mintha dajkám dalával vón tele....."
- írja Petőfi Sándor Szülőföldem cimű versében.
Az én kis falum a Bodrogközben található, melyet a Tisza, Latorca és Bodrog folyó határol.Délröl a magyar, keletröl az ukrán államhatár veszi körül. E kis falu neve PERBENYIK. Királyhelmectől délkeletre helyezkedik el. A tengerszint feletti magasság errefelé 100 méter körül van. Perbenyik határából nem kerültek elő ősi leletek, a leleszi alapitólevél sem emliti a falut. Falum neve 1326-ban bukkan fel először, mint vásárhely.
A feudalizmus alatt kisebb földbirtokosok birtokolták. Az első birtokosai 1417-ben a Nagytárkányiak és a Perényiek voltak. E kortól számitva egészen 1654-ig a birtokosok váltakozása lényegében megegyezik a Bély és Dobra községek felsorolásával.
E század végén öröklés útján a Sennyeyekké lett, akikhez a XVIII.század közepén társultak a Döryek. A falu a következő század elejére elnéptelenedett.1715-ben 14 családot költöztettek ide. 1742-ben a Döryek lettek a birtokosok, akik hasonló képpen Dobrához, Perbenyikbe is kisoroszokat telepitettek. A század végén,amikor már 351 lakos élt a faluban, a Majláth grófi család lép be a falu birtokosainak sorába, és további sorsának meghatározójává válik.
Majláth gróf szép kastélyt épittetett. Földszintje1798-ban épült fel. 1809-től a birtokon szakositott lótenyésztés folyt. A Majláthok remekül felpezsditették a falu életét. Sok újitást vezettek be. Malmot téglagyárat épitettek, vadászterületeket alakitottak ki. A falu rohamosan fejlődésnek indult. Perbenyiknek 1869-ben már csaknem ezer lakosa volt. A kastélyra 1899-ben emeletet húztak, mely mellett egybeépitett római katólikus kápolna létesült. Ez a kápolnával még ma megtalálható, melyet gyönyörű park vesz körül.
1900-ban a lakosságnak több mint a fele mezőgazdasággal foglalkozott.Az épitkezések többsége a XX. század második feléből származik. Az akkori házak három vagy több helyiségüek voltak. A lakórészek után istállók voltak épitve.
Községünk négy egyházi közösséggel rendelkezik. Ez a római katólikus, görög katólikus, református és a zsidó.A református egyházról a legrégibb feljegyzés 1721-ből való.Az épités ideje nincs feljegyezve. Valószinüleg e templom helyén állt a falu első koraközépkori temploma, amiröl semmit sem tudunk, csak a létét sejtjük. A templom először még torony nélkül állt, melyet mintegy száz év mulva épitettek rá. Az épületen felismerhető a többszöri áttalakitás nyoma.
A falu görög katólikus temploma 1900-ban épült. Századik évfordulója alkalmából az egyházat egy új haranggal bővitették.
A falu izraelita imaházzal (zsinagógával) is rendelkezik, immár hivek nélkül.
A kövekbe és téglákba zárt népsors...... Most már halott, gazdátlan és eredeti küldetését már évtizedek óta nem teljesiti. Ahol egykor a mózesi törvényt olvasták ma már csak pókháló borit mindent. A falak még állnak, és hirdetik, hogy egykor itt élt egy nép......
A temető területén egy szép ravatalozó áll, melyet 1992-ben épitettek.
Az első világháborúban a mi falunkból 116 polgár vett részt. A község 1918-ban Csehszlovákia, majd 1938-ban ismét Magyarország tulajdona. Ekkor a faluban egy községi óvoda és két állami népiskola volt. A falunak egy lenfeldolgozótelepe is volt. A legközelebbi piac, orvos, gyógyszertár Királyhelmecen, kórház Ungváron, de a posta, telefon és vasútállomás helyben volt. A vasút tervét a királyhelmeci magisztrátus rövidlátóan elutasitotta, majd gróf Majláth József nagybátyja gróf Majláth András közbenjárásával mégis felépült. A vasúti közlekedés 1871-ben indult meg Csaptól Sátoraljaújhelyig. Később keskenyvágányú kisvasút is haladt el a falu mellett, amit BODROGKÖZI GAZDASÁGI VASÚT-nak neveztek. Végállomása a királyhelmeci régi vásártéren volt.
A faluban a házak általában szalmával vagy náddal voltak befedve, ami gyakran tűzvészt okozott. A lakóhelységek földesek voltak, amit általában szombatonként kézzel tapasztottak és homokkal kentek be. A mennyezet deszkázott volt, amit gerendák tartottak. Ezek alatt középen egy úgynevezett mestergerenda volt, amelyekben a fontosabb iratokat, pénzt és külömböző apróságokat tartottak. Az ablakok nagyon kicsinyek voltak, ezért kevés volt a fény a házban. A házak többsége vályogból, téglából és néhány épület kőböl épült.Ilyen lakást még ma is találhatunk községünkben. A kastély környékén cselédházak épültek.
Braun Károly elbeszélése alapján sok mindent megtudhatunk a villany bevezetéséről. Ő a Majláth grófi család szolgállatában állt, és mint gépész dolgozott a kastélyban. A faluban a villanyt még akkor egyáltalán nem ismerték. Akkoriban a kastélyban szivógázhajtásos áramfejlesztő működött, amelyekhez a gázt faszénből állitották elő. Az ehhez szükséges faszenet homokgödörben égették. Éveste kb.négy vagon fát égettek el, amit csomóra rakva szalmával és földdel fedtek be. Igy begyújtva másfél hétig izzott. Ezzel a gázzal hajtották még a robbanómotort, az pedig a dinamót, mely áramot táplált az akumulátorba. Árammal hajtották meg a szecskavágót, répavágót, darálót, olajütőt. Az olajütő a kastély mellett működött, ahol a környező falukból is ütöttek olajat napraforgóból.
Már a grófi időben is nagy figyelmet szenteltek a gyerekek és fiatalok számára.
A diákok általában Dámóc (a határon túli Magyarországon található kis falu) mellé az Örhegyre jártak kirándulni szekérrel.
A fiatalság szórakoztatására majálisokat rendeztek. Ősszel kukoricafosztókon, lekvárfőzéseken, télen pedig a fonókban és tollfosztókban találkoztak. Minden ilyen közösen végzett munka közben folyt a nótázás, dalolás. A kukoricát beérés után kézzel törték és szekéren szállitották haza. A téli hónapokban az asszonyok általában fonással, himzéssel foglalkoztak. A fonást eleinte guzsaly és orsó, később kerekes guzsaly segitségével végezték. A fonal alapanyaga a kender volt. A kendert elvirágzás után áztatták, száritották. A száraz kendert törték, tilolták, ami annyiból állt, hogy az összetört polyvát eltávolitották és a szöszt gerebenen finomitották. A hulladék szöszből vastag fonalat fontak, melyből zsákokat,pony- vákat szőttek,vagy kötelet vertek. A finomitott szöszből fonták a szép vékony fonalat, amelyből törölközőket, kendőket, abroszokat, lepedőket szőttek. Ilyen vászonból ingeket is vartak.
Az első világháború alatt kötöde is működött a kastélyban. A nagyobb iskolás lányok pamutból kézzel kötöttek és horgoltak pulovereket és sapkákat a szegénységben szenvedő gyermekek részére.
A kastélyhoz tartozott a halastó és a virágház is. A parkban úszómedence és szökőkút volt. Az egész épületet központi fűtéssel fűtötték. Az állomás közelében a vasút déli oldalán most is áll az egykori vadászkastély, amelyben a gróf fia lakott. A villanyáramot ide is elvezették a kastélyból. A kastély vízvezetékkel is el volt látva. A vizet a még ma is álló viztoronyba gyűjtötték össze. A vizet kezdetben járgánnyal, szélkerékkel, majd villanyáram segítségé- vel nyomták fel a viztoronyba. A járgányt szamár, ökör vagy pedig ló forgatta. Ezt a szeles időben szélkerékkel helyettesítették. Ezt a kereket viszont később
leszerelték, minelhogy a Majláth család nem lakta állandóan a kastélyt.
1938 után a kastély épületét lovas katonaság lakta, akik példás rendben tartották úgy a kastélyt mint a parkot.
Sok idős ember emlékezetében erősen megmaradt az aratás, cséplés, kenyérsütés emléke, amelyre még ma is szivesen gondolnak vissza. Abban az időben szerintük gépek nélkül is hamar ment a munka, mivelhogy közben sokat nótázgattak, pletykálgattak. Később az emberek munkáját számos gép könnyitette meg. A villany megjelenéséig elég nehéz dolguk lehetett.Falunk lakosai ezt a fejlődést is többek között Majláth grófnak köszönhetik.
Budapesten 1900 júniusában kiadott folyóirat "PERBENYIKI EMLÉK" néven irt arról, hogyan alapitotta meg gróf Majláth Józsefné, a kastély úrnője Bodrogközben a jótékony célú Nőszövetséget. Ennek az egyletnek a grófnő lett az elnöknője. Az elnökség többi tagjai is előkelő hölgyek voltak.
1899.május 6.-án gyültek össze első értekezletükre Királyhelmecen a kaszinó nagytermében. A későbbiek során több kulturális rendezvényt szerveztek, melynek bevételét a szegénység karácsonyi megajándékozására forditották. Az irás megemliti, hogy aki járt a szegények kunyhójában, ahol hidegen állt a tűzhely és beesett arccal köszönt a gazda - aki tudja, hogy milyen kicsinyek a nép igényei, rájött, hogy milyen csekély ajándékkal is boldoggá lehet tenni a szegény embert.
Ebből a célból országos hirű lóversenyt is rendezett a Nőszövetség Perbenyik és Királyhelmec között, az akkor létező erdő szélén. Ezen a lóvrsenyen is az előkelőség vett részt, köztük Kossuth Lajosné is. Azzal az elgondolással, hogy maga a szegénység is közreműködjön és foglalkoztatva legyen, a grófnő házi ipari tanfolyamot is szervezett a kastélyban. Többek között vesszőfonást is tanultak Bodrogköz egyszerű emberei.
A második világháború után községünk életében új fejlődési szakasz indult. Falunkat a szovjet hadsereg 1944.május 26.-án, vasárnap a délutáni órákban szabaditotta fel.
A kassai kormányprogram értelmében 1945.május 26.-án lett kijelölve községünk első kormánybiztosa. 1954-ben volt az első választás, amikor már minden 18 éven felüli polgár ünnepélyes keretek között adta le a szavazatát a képviselőjelöltekre. Ez a választás a magyar nemzetiségű polgáraink életében jelentős esemény, mivelhogy visszakapták szavazati jogaikat. Ezt megelőzően 1948-ig a reakciós program a magyarokat megfosztotta állampolgári jogaiktól. Abban az időben Szudétába is telepitettek ki magyar családokat.
Tilos volt a magyar beszéd. A lakosságot reszlovakizálták. Ennek nyoma még az 1970-es népszámláláskor is érezhető volt, mivel magyar nemzetiségük ellenére szlováknak iktatták be magukat.
1945-ben falunkban is megtörtént a földosztás. A nincstelenek közt osztottak a grófi birtokból, amit egy évi használat után az idetelepült háborús károsultak kaptak. Ekkor alakult meg az Együttes Földműves Szövetkezet.
A faluban tömegszervezetek alakultak. Működött sport-klub, tűzoltóság. Futtball csapata is volt a falunak, de később ez felbomlott, mivel illegálisan mentek Ricsére futtballozni, megsértve ezzel a csehszlovák-magyar államhatár szabályait. Később falunk bővült röplabdapályával, asztalteniszteremmel, tekepályával, és mozihelységgel. Ezzel nagyon fellendült a szórakozási lehetőség.
A tanügy a következőképpen alakult a felszabadulás után. Községünkben 1945-től 1947-ig ukrán és szlovák iskola volt. Később 1949-ben magyar iskolát létesitettek. A faluban állandóan működött óvoda. 1949-ig bölcsöde is volt. A jelenlegi napközis óvoda 1967-től indult meg egésznapos ellátással. A kastélyban Állami Gyermekotthon is működött, majd pár hónapig kb. nyolcvan tiz és húsz éves görög háborús menekült is itt tartózkodott. Később a kastélyban szlovák és magyar gimnázium működött, amihez kollégium is kapcsolódott. A kastélyt 1962-től mint mezőgazdasági szakközépiskolát használják. Az iskola részére műhelyt épitettek a gazdasági udvar és a kastély udvara közé. Új kazánházat is épitettek. Ez az iskola még ma is működik. A tanitás magyar és szlovák nyelven történik. Sok diák jár ide, de sajnos nem veszik figyelembe, hogy egykor kik lakták e épület falait. Egyszer megtörtént az is, hogy véletlenül begyújtották a kastélyhoz tartozó utólsó tulipánfát, ami még a grófi időkből maradt fenn. Nagyon nagy érték veszett el.........
1957-ben megalakult a jelenlegi kúltúrház, amit régi üzlet és rakodóházból alakitottak át.
Az utcák megvilágitása és a hangszóró 1954-1956-ban lett bevezetve. Addig dobolással adták a lakosság tudtára a közölnivalókat. Az úgynevezett kisbiró kisdobot verve járta végig az utcákat, helyenként megállt és hangosan kiabálta: "Közhirré tétetik!..." -majd felolvasta a közlendő szöveget. Gyerekek, felnőttek állták körül, vagy a kapuból hallgatták.
Az utóbbi időben több régi ház helyére emeletes, modern házak épülnek. A házak tája és az utcák tiszták, rendezettek.
Falunk rendelkezik egy polgármesteri hivatallal, postával ami a kúltúrház mellett helyezkedik el a falu központjában. A faluban található továbbá szénraktár, terményfelvásárló üzem, fafeldolgozó, virágház, valamint egy kisebb sirkőüzem is. Községünk vezetősége nagy erőfeszitéseket tesz a határátkelőhely megnyitása érdekében. A falu már igéretet is kapott. A határidő már 1995-ben ki volt adva, de sajnos ez még a mai napig sem valósult meg. Ennek az átkelőnek nagy jelentősége lenne, mivel a Tisza hid megépitése után összekötheti Észak-Szlovákiát, Bártfa, Homonna, Nagymihály, Nagykapos, Királyhelmec érintésével Magyarországgal és Romániával. Mi még mindig bizunk benne, hogy ez még valaha megvalósul.
Falunk 1998-ban falunap alkalmából ünnepséget rendezett. Minden éven egy alkalommal LÓVERSENYI ÜNNEPSÉGET is szoktak rendezni, amikor az egész Szlovákia területéről, sőt Magyarországról is ellátogatnak kis falunkba a lovasok, hogy részt vegyenek a versenyen.
E kis falu történetét soha nem felejtem el. A múlt, melyet őseink hagytak ránk mindig megmarad, nem lehet soha megsemmisiteni, nem lehet eltörölni!...
